Loader Image
Biztonságos a henna?

Biztonságos a henna?

Jön a nyár, kezdődik a hennaszezon. Időről időre megjelennek cikkek a nemzetközi és hazai sajtóban, miszerint nyaralások során, strandokon, fesztiválokon stb. a fekete henna súlyos allergiás reakciót okozott. A probléma valós, és mind a hennafestőknek, a rendezvényszervezőknek és vendégeiknek közös érdeke, hogy ezen évezredes és közkedvelt testfestés biztonságos alapanyagokkal készüljön.

henna, ápolás, henna színe,
A természetes henna színének beérése a festés után

Először is szeretnénk leszögezni, hogy a természetes henna biztonságos. A henna egy virágos cserje, ami Dél-Ázsia, a Közel-Kelet és Afrika szubtrópusi területein őshonos. Leveleit kiszárítják, majd porrá őrlik. Azok a hennafestők, akik felelősséggel végzik a hivatásukat, ebből a növényi porból kevernek saját kezűleg festéket illóolajok, citromlé és cukor hozzáadásával. Ennek az oka, hogy a hennapép romlandó. Szobahőmérsékleten elég 3-4 nap, hogy már ne fogjon. Hűtőszekrényben ez az időtartam 1-2 hétre, fagyasztóban 6 hónapra tolódhat ki.  A természetes henna a bőrt, és más protein tartalmú anyagokat vörösesbarnára színezi. A minta színe a festék eltávolítása után narancssárga, majd 2-3 nap alatt sötétbarnára érik.

​Fontos, hogy nem a henna veszélyes, hanem azok a termékek, melyeket az eltarthatóság, azonnali színhatás elérése, vagy színvariációk miatt vegyszerekkel kevernek ki.  Ezeket általában Indiából, vagy a Közel-Keletről importálják és sajnos hazánkban is sokfelé kaphatók.

A legveszélyesebb a gyári hennák közül a FEKETE „HENNA”. Fentebb említettük, hogy a valódi henna vörösesbarnára fest. A fekete szín elérése érdekében ebbe a festékbe Paraphenylenediamint, rövidítve PPD-t kevernek. A PPD egy fekete festék, melyet ruhák színezésére is haszálnak. A fodrásziparban is sok problémát okoz a hajfestékekben alacsony koncentrációban (3-4 %) használt festék, ami azonban a fekete “hennában” sokkal nagyobb töménységben (30-50%) van jelen.

fekete henna, black henna, ppd, chemical burn, kémiai égés, reakció,
Fekete henna által okozott kémiai égés

 

​​A PPD egészségkárosító hatásai, lehetséges allergiás reakciók:

– Gyulladt, hólyagos égésszerű reakció, mely maradandó sebhelyet hagy a bőrön. Több nappal a festés után is jelentkezhet, és általában hónapokig tartó szteroidkezelést igényel.

– Arc- és szemhélyduzzanat

– Légzési nehézségek

– Belső szervek, pl máj és vese roncsolódása

A PPD a bőrön keresztül felszívódik, és nem ürül ki a szervezetből, ezért a rá való érzékenység veszélye minden egyes használatkor növekszik akkor is, ha korábbi használatok során nem jelentkezett. Amennyiben az érzékenység kialakult a PPD-vel való további érintkezés akár életveszélyes is lehet. Azoknak, akiknél kialakult nem csak a fekete hennát kell elkerülniük, hanem a fekete hajfestékeket és akár feketére festett textileket, vagy bizonyos tintákat is.

 

 

 

EGYÉB GYÁRILAG ELŐÁLLÍTOTT HENNÁK

black henna, fekete henna
Gyárilag előállított tartós “henna”. Nem ajánlom.

Vannak olyan termékek is, melyek nem feketére színeznek, és nem tartalmaznak PPD-t, de olyan színezékeket és adalékokat adnak hozzájuk, amelyek lehetővé teszik, hogy szobahőmérsékleten tárolva is megtartsák színező hatásukat. Sajnos azokban az országokban, ahonnan ezeket importálják nincsenek olyan szigorú előírások, mint az Európai Unióban, és az is előfordul, hogy a csomagoláson az összetevők nincsenek, vagy nem a valóságnak megfelelő módon vannak feltüntetve.

Ilyen összetevők lehetnek: kerozin, terpentin, benzin, mercurochrome.

Honnan ismerhetjük fel a hamis (gyárilag előállított) „hennát”? (Az alább felsoroltak közül egy is erre utal)

–       A bőrön elért színe (amely fekete, bordó, és egyéb színű is lehet) gyakran eltér a természetes hennáétól, mely kezdetben narancssárga, majd vörösesbarnává érik.

–       Rövidebb idő alatt színezheti meg a bőrt: A természetes hennát 4-8 órán keresztül a bőrön hagyják. Gyári festékeknél ennél sokkal kevesebb időre van szükség.

–       Általában élénk színű fényes csomagolópapírból van a hennatölcsér és márkanévvel van ellátva

–       Nem igényel hűtést, készen bekeverve árusítják.

–      Gyakran kerozin, vagy higítószagú

 

henna pép, henna, hennatölcsér, hennafesték
Frissen kevert henna pép

Ezzel szemben a TERMÉSZETES HENNA:

– barna vagy zöld pép

– Minimum 4 órát a bőrön kell hagyni

– Nem árulják hűtés nélkül boltokban

– A festő maga keveri ki, ha rákérdezünk el tudja mondani az összetevőket (hennapor, víz, citromlé, cukor, növényi illóolajok kávé vagy tea lehetnek benne)

– Erős illóolaj illata van (levendula, eukaliptusz a leggyakoribb) ez keveredik a henna természetes, földes aromájával

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy létezik alternatíva a fekete hennára, amit jaguának hívnak. Ez egy dél amerikai gyümölcsből (genipa americana) kinyert festék, azonban tudatosan nem szokták hennaként emlegetni, ez azonban már egy másik bejegyzést igényel.

Itt is olvashatsz erről:

https://www.nhs.uk/Livewell/skin/Pages/black-henna-tattoo-ppd.aspx

https://www.allergiakozpont.hu/hirek/brit-tudosok-a-nyari-tetovalasok-veszelyeire-figyelmeztetnek

 

No Comments

Give a Reply